Kerékpár Túrák

Bikemap mobilos alkalmazással azonnal betölthető a túraútvonal, mely a navigációt segíti és hasznos információkat nyújt a kerékpározás élmény javításához.

Fertőtó Kerülés

Ez a kerékpár túra igazán változatos és kellően hosszú ahhoz, hogy akár a kezdők akár profik kiélvezzék a kerekező szenvedélyüket. Van élehtőség a körutat 2 részre osztani egy kisebb Magyarországi és egy nagyobb Austriai részre. Ekkor Mörbischből komppal kell árkelnünk Ilmitz kikötőjébe. Van lehetőség két naposra is tervezni az utat. Mindenkinek jó kerekezést biztosít többnyire aszfaltos úon.

Hosszú, többnapos útvonal, nagyobbrészt teljesen sík vidéken, kitűnően jelzett, többnyire szeparált, szilárd burkolatú kerékpárutakon, csekély forgalmú helyi közlekedésű mellékutakon, néhol jól járható kőzúzalékos úton.

Vasfüggöny – Sopron túra

A Hegykői Villa Vita-tól induló túra egy részen követi az egykori Vasfüggöny vonalát, ahol többször megtekinthetjük az egykor erre haladó vasfüggöny darabjait. Az osztrák-magyar határ mentén láthatjuk az 1989-es Páneurópai Piknik emlékhelyét. Túra érinti a hűség városát Sopront, ahol számos látnivalót megnézhetünk. Fürdőzésre remek lehetőség Mörbisch strandja.

Az emelkedők miatt nehézkes túra,  de szerencsére gyakran megállhatunk a tájban gyönyörködni. A túra viszonylag jó minőségű, többnyire vegyes (mezőgazdasági és kerékpár) használatra kialakított aszfaltozott utakon halad, néhol szeparált kerékpárúton, vagy rövid murvás szakaszokon.

Ilmitz – Poderdorf

Ezen túra során a Fertőtó két keleti fürdővárosát lehet megtekinteni. Ilmitz egy nyugodt, családias fürdőhely, ahol minden adott a családok nyári kikapcsolódásához. Kikötő, strandbüfék, játszótér, csónkakölcsönző, nyugágyak.

Podersdorf (Pátfalu) a Fertő legnépszerűbb, legnyüzsgőbb tóparti üdülőhelye jól felszerelt, saját stranddal rendelkező kempinggel, színvonalas strandfürdővel. Az egyetlen olyan település, mely közvetlenül a vízparton fekszik, és strandja nem a nádas közt bújik meg, hanem a nyílt vízfelületre nyílik. Jelképe, és az egész tó talán legikonikusabb építménye a móló végében magasodó piros-fehér csíkozású, északi-tengeri hangulatot idéző világítótorony.